fbpx

Tökéletes gépkínálat, folytonos innovációval

Írta: Szerkesztőség - 2018 november 23.

A Väderstad hazai leányvállalata a magyar szokásoktól eltérően október elsején kezdi az új üzleti évet, így dr. Kalmár Tiborral, a cég ügyvezetőjével már nyugodtan egyenleget vonhattunk az elmúlt év eredményeiről, és természetesen kitértünk a következő időszak újdonságainak bemutatására.

– A lezárt üzleti évből milyen fontos számokkal, adatokkal lehet leírni a Vaderstad Kft. eredményeit?

– Történetünket tekintve a második legjobb eredményt értük el, 4,8 milliárdos árbevétellel, a hozzá kapcsolódó megfelelő nyereségszinttel. A gazdasági év során kb. 230 gépet értékesítettünk. Jelentősen nőttek az alkatrész-értékesítésből származó bevételeink is, ami a hazai kb. 4300 darabos Väderstad-gépállományt tekintve teljesen érthető.

– Európai, illetve világviszonylatban a magyarországi Väderstad leányvállalat hol áll a 2017/18-as eredményeivel?

– A Väderstad csoport az idén mintegy 25%-os termelésnövekedést ért el, közel 5000 db gépet gyártott ebben az évben. Mi az eddiginél kicsit kisebb szeletet képviselünk a tortából, aminek két oka van. Az egyik, hogy az ukrán és az orosz piac is magára talált – ott a John Deere hivatalos kereskedői hálózata forgalmazza a Väderstad termékeit. A legutóbbi elemzésben azt láttam, hogy ez a két piac 6-6%-ot képvisel a tortából, mi Magyarországon 5%-ot. Még mindig nagyobb piac az angol, a német, a svéd, azonban a lengyelek, a franciák, a dánok mögöttünk vannak értékesítésben. Világviszonylatban is nagyon érdekes Kanada, ahol a Seed-Hawk gyárunk nagyon jól teljesített idén, így jelentősen nőtt az értékesített darabszám. Kanadában önálló leányvállalat működik, most már külön értékeli a gyár az ő forgalmukat, de jelenleg Kanada a legnagyobb piaca a Väderstadnak. Nagy hangsúlyt fektetünk Kanada, Észak-Amerika, Ausztrália piacaira, ezekben a térségekben tud nagyot nőni a Väderstad, és itt további perspektívái vannak az offenzívának.

– Visszatérve a hazai eredményekre, idén mi volt a fő slágertermékük?

– Az eladott gépek összetételét tekintve jelentkezett némi változás. A Tempo lényeges arányt képvisel, közel 70-et adtunk el belőle a 2017-18-as szezonban. Nem egy olyan gazdaság van, amelyik már a másodikat veszi ebből a géptípusból. Nyáron indítottunk egy előszezont, ami júniustól szeptemberig tartott, ennek során partnereink közel 50 db gépet rendeltek, ezek már a következő szezonban, 2019 tavaszára állnak munkába.

– Mi a Väderstad kereskedelmi sikerének a magyarázata?

– A szinte tökéletesen teljes portfólió. Mára minden típusú gazdaságnak tudunk megfelelő gépet ajánlani, teljes a modellválaszték, folyamatosan érkező apró újításokkal, újdonságokkal. Egyik legújabb gépünk például a 24 soros Tempo L, ez sűrű sortávra vet cukorrépát, repcét. Nem igazán Magyarországra tervezett modell, de a sorok száma tekintetében ez a legnagyobb Tempo vetőgép, amelyik nagy műtrágyatartállyal vagy anélkül is rendelhető. Számunkra is érdekes alternatíva, hogy már olyan függesztett Tempo V modell is rendelhető, ami 8/6 soros; tehát, ha akarok, akkor sűrű sortávra vetek vele szóját, repcét vagy cukorrépát, 8 sorral – ugyanezzel a géppel pedig 6 sorra kukoricát, napraforgót is vethetünk. Ez a már jelenleg is elérhető gép nagyon sok gazdaság számára vonzó alternatíva lehet. Szintén lényeges újdonság, hogy az Ipad-es kezelőfelületet minden Tempónál egységesítették, így ez nagyon tetszetős, áttekinthető, kifejezettem szeretik a kezelők.


Mára minden típusú gazdaságnak tudunk megfelelő gépet ajánlani

– Ha a többi gépcsaládot nézzük, találhatunk hasonló újdonságokat?

– Természetesen, pl. a pneumatikus Rapid 4, 6 és 8 m munkaszélességű vetőgépek most már olyan változatban is elérhetők, amelynél a vetőtárcsák nem 2, hanem 3 sorban vannak. Ennek az a gyakorlati haszna, hogy ugyanazokban a munkaszélességben nagyobb térköz alakul ki a tárcsák között, tehát amikor szármaradványos, nedves talajon vet a gép, könnyebben keresztül tud folyni a gép alatt ez a szármaradvánnyal kevert talaj. A termelők régóta várták ezt a megoldást. Idén már meg lehet rendelni az elsőt ebből a modellből, a pneumatikus változatnál. Ugyanakkor a kis Rapidoknál, a 3-4 méteres mechanikus vetőgépeknél a kombi – a műtrágya kijuttatásra alkalmas – változatnál fejlesztett egy olyan megoldást a gyár, elsősorban a biogazdaságok számára, ahol akár 1 tonnányi organikus pelletált trágyát ki tud juttatni a gép hektáronként. Két adagoló van minden sorhoz, így oldották meg, hogy ilyen nagy mennyiséget ki tudjanak adagolni. A legnagyobb változtatásokat a Spirit kombi vetőgépeken hozta a gyár: teljesen megújította ezt a modellcsaládot, amelynek tagjai 6, 8, 9 méter munkaszélességben kaphatók. Teljesen új hidraulika-rendszert kaptak, új E-Control vezérlést, így lehetővé vált, könnyebb lett a gép leforgatása, kalibrálása, más újdonságok mellett. A Spiritek hátsó tömörítőkerék-sorát megváltoztatták, a korábbi 4-küllős tömörítőkerekek 3-küllősek lettek. Ennek az a jelentősége, hogy nedves körülmények között jobban tud dolgozni a gép, kevésbé rakódik be nedves talajjal.

– A talajművelő gépeknél is történtek jelentős fejlesztések?

– Igen, például a talajművelő gépek tekintetében tavaly óta rendelhető műtrágyakijuttató egység a TopDown és Opus kultivátorokhoz. Ezt úgy oldjuk meg, hogy a traktor fronthidraulika-rendszerén van egy 2200 literes tartály, ebben van a műtrágya, és ezt hátravezetik a kultivátorok kapáihoz. Lényegében nagyon egyszerű, költséghatékony vetés és műtrágya-kijuttatás valósítható meg egy menetben úgy, hogy ha ezekre a kultivátorokra rátesszük a műtrágyakijuttató egységet, és felszereljük a gépet egy aprómagvető egységgel. A kapák lerakják a műtrágyát, meglazítják a talajt, utána az aprómagvető pontosan ezekbe a sávokba rakja a magot. Nyugat-Európában kedvező tapasztalatokat szerezve használják ezt a kombinációt a repcevetéshez.

Az NZ-Aggressive magágykészítő családnál oldották még meg azt, hogy lehetőség szerint a traktorfülkéből lehessen mindent vezérelni, ill. módosítani a beállításokat. Ennek érdekében a hátsó simítósort is hidraulikus vezérlésűvé alakították át. Ez egy apróbb módosítás, de nyilván ezt is a felhasználói igények hívták életre.

Két fontos újdonság látott napvilágot az elmúlt évben. Az egyik az úgynevezett CrossCutter Disc, aminek nagyon jól sikerült a bemutatása Európában. Ez az úgynevezett cikkcakk tárcsa, a Väderstad ultrasekély-műveléses technológiájának eszköze. Ez Az év munkaeszköze lett a legutóbbi hannoveri szakkiállításon, és akkora volt rá a kereslet, hogy 25000 db-ot adott el 2018-ban a gyár ebből a tárcsalap-típusból. Sekély művelésben nagyon intenzív munkát végez, és a repcetarlóban elsődleges a szerepe, hiszen a repcénél lényeges, hogy nagyon sekélyen kell megművelni a tarlót ahhoz, hogy az árvakelést indukáljuk. Nagyon hatékony segítséget jelent ez az új eszköz a zöldtrágyanövények állományának felszámolásában is, de gabona-, napraforgótarlón is próbáltuk. A másik fontos újdonság a BreakMix kopóhegy, amit a gyár a kultivátorokra fejlesztett. Ez apróságnak tűnik, de sok innováció van benne. Az első évben máris 5-6000 db talált gazdára ebből. Használata során a kultivátor lazít, de nem kever olyan intenzíven, nem rögösíti fel annyira a talajt, hanem finom szerkezetet hoz létre.


Élettartam-garanciát ajánlottunk tavaly januártól kezdve a művelő- és vetőtárcsákra

– A gyártás során több helyen is problémaként jelentkezett a jelentős átfutási idő. A Väderstadnál ezzel kapcsolatban mire számíthatnak a megrendelők?

Nem volt eddig komoly baj ezzel, a szállítási idő általában 3-4 hét. Inkább néha a beszállítók nem tudnak lépést tartani az igényekkel, és emiatt lassulhatnak le átmenetileg a folyamatok. Ezt kiküszöbölendő például a Väderstad saját kopóelemgyárral rendelkezik. Nincs ma Európában, ha jól tudom, másik olyan gyártó, akinek saját kopóelemgyára van. Mindenki ugyanonnan vásárol, a legtöbb gyártó egy helyről. Nekünk így könnyebb fejleszteni, a gyár nyilván így jobban tud minőségi kontrollt tartani.

– Sok újdonságot ismertetett velünk a gépek oldaláról. Szolgáltatás-oldalon mivel igyekeznek a gazdák kedvében járni?

– Élettartam-garanciát ajánlottunk például tavaly januártól kezdve a művelő- és vetőtárcsákra. Ami azt jelenti, hogy amennyiben rendeltetésszerű használat mellett (20%-os kopottság mértékéig) bármilyen törés, repedés van a tárcsán, akkor mi azt térítésmentesen kicseréljük. Ugyan nincs örökös garancia, de ez a gyakorlatban mégis azt jelenti, ugyanis ennél a kopottsági szintnél már egyébként is cserélik a tárcsákat. Ha hozzávesszük, hogy minden gépre 2 év teljes körű garanciát adunk, azt gondolom, hogy ez komoly érték a felhasználóknak.

Emellett a most tartó előszezonban kuponakciót is indítottunk, ami 2019. szeptember 30-ig tart, és aminek során minden megrendelt géphez adunk egy kupont. Ezt a kupont egy másik Väderstad gép vásárlása esetén, 2 éven belül lehet felhasználni. Értéket is akkor fog kapni: attól függően, hogy milyen gépet rendelnek, annak megfelelően módosul a kupon értéke 500 és 2500 euró között. Mit jelent ez az 500-2500 euró? Ez kb. 2%-ot képvisel egy új gép vásárlásakor. Bízom benne, hogy ha a termelőnek ott van a zsebében a kupon, akkor ránk is gondol egy új gép beruházása esetén, és esetleg él ezzel a lehetőséggel!