MezőHír -- Független Agrárinformációs Szaklap


MezőHír :: Mezőgazdasági Szaklap :: XIV. évfolyam :: 2010-07 :: július

DuPont Juniális - nyolcadszor

Az idén immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a DuPont Juniálist, második alkalommal a Pioneer Hi-Bred közreműködésével. A hagyományokhoz híven ezúttal is több helyszínen - Chernelházadamonya, Dalmand, Jánoshalma, Kétsoprony, Debrecen-Látókép - várták a szakmai bemutatóval egybekötött programsorozatra a gazdálkodókat. Idén a szántóföldi növényvédelmi kísérletek mellett Pioneer repce-, napraforgó- és kukorica-fajtabemutatót is megtekinthettek a résztvevők.

Ugyan az időjárás nem mindenütt kedvezett a bemutatóterületek megtekintésének, a rendezvényeken azonban a több száz érdeklődő kisebb csoportokba osztva ismerkedhetett a DuPont szerekkel folytatott kísérletekkel. Lapunk a látóképi bemutatón vett részt, amely sajnos, a tartós eső miatt, beltéri foglalkozássá alakult. A hatalmas sátor védelme alatt a DuPont és Pioneer szakemberei rövid, de tartalmas ismertetésekben foglalták össze mindazt, amit a kalászos-, repce-, kukorica- és napraforgó-kultúrákban a parcellákon láthattunk volna. Így többek között megtudhattuk, hogy napraforgóban az Express® Sun-technológia az idén minden várakozást felülmúlt, de országos viszonylatban az alapkezelések is jól sikerültek. Elhangzott, hogy a búzában előforduló árvakelésű napraforgó esetében megoldás lehet a Granstar® SuperStar vagy a Pointer® Star™ használata. Szó esett a kukorica-gyomirtással kapcsolatos tapasztalatokról, újdonságokról, például a Principal® kukorica-gyomirtószer használatáról, de hallhattunk a kalászosok lombvédelméről is, hiszen a kezeletlen vagy az egyszer, illetve többször permetezett parcellákon látványos különbségek voltak láthatók. Ez nem csoda, és ilyen csapadékos évjáratban az Acanto® Trio gombaölőszer-csomagban található szerek is kellettek ahhoz, hogy egészségesen, zölden tartsák a leveleket az állományban.

A regisztrációs sátorból  esőbeálló lett

Az előadók felhívták a jelenlévők fgyelmét a Pioneer új kezdeményezésére, a 2010-ben indított Pioneer Portfolió Farm elnevezésű kísérleti és bemutató rendszerre. Ennek lényege, hogy az együttműködő partnerekkel közösen mutatják be a legújabb hibrideket, valamint a kapcsolódó agronómiai -- gyomirtási, tápanyag-ellátási, tőszám-, vetésidő- -- kísérleteket. Az idén 15 helyen lesznek láthatók ezek a bemutatók.

Dr. Molnár István és dr. Tóth Elemér,  a növényvédelmi fejlesztések irányítói

Az időjárás megszabta kényszerhelyzet alkalmat adott arra, hogy rövid interjúra kérjük dr. Molnár István-t, a DuPont fejlesztési igazgatóját. Az elmaradt szabadföldi szemle helyett így szóban tekintettük át a bemutatni szánt legfontosabb eredményeket:

-- Milyen szempontok, elvek érvényesülnek a fejlesztői munkában a DuPont cégnél?

-- A DuPont növényvédelmi fejlesztéseinél meghatározó szerepű az EU növényvédő szerekre vonatkozó szabályozása, elsősorban a toxikológiai és a környezetvédelmi előírások és kö-

vetelmények betartása. Emellett természetesen nem tekinthetünk el a fogyasztók, azaz a termelők elvárásaitól, a szerek megfelelő biológiai hatékonyságától sem.

Az idei növényvédelmi bemutatóink szokatlan körülmények között zajlottak: az évtizedek óta nem tapasztalt mértékű májusi és június eleji csapadék a kísérleti területek talaját, a növényeket és a növényvédőszeres kezeléseket egyaránt komoly erőpróbának tették ki. A rendkívülinek mondható időjárási körülmények nagyon kedveztek a kórokozóknak -- egyes esetekben járványszerűvé tették a betegségek előfordulását, más esetben, pl. a gyomirtó szereknél korábban nem tapasztalt, szokatlan hatásokat is előidéztek. Azt eddig is tudtuk, hogy a mezőgazdaságban nincs két egyforma év, de az idei esztendő nagyon sok megfgyelés-sel, tapasztalattal gyarapíthatja majd ismereteinket, amiket a technológiafejlesztésben hasznosíthatunk.

-- Kezdjük a sort a kalászosokkal!

-- Kalászos gyomirtási kísérleteink jól sikerültek: a Granstar Superstar és a Pointer Star nagyon jó hatékonyságot mutattak. Ez részben a jó vízoldékonyságú SX-formulációnak is köszönhető, mivel a hatóanyag levélen keresztüli felvétele mellett ún. talajhatás is megnyilvánult. Itt jegyzem meg, hogy az idei, szokatlanul csapadékos év meglepő eredményeket is produkált: előfordult, hogy egyes egyszikűirtó gyomirtó szerek az erős bemosódás miatt ftotoxikus tüneteket okoztak a kultúrnövényen, a kétszikű gyomok elleni szerek viszont több esetben egyszikűek ellen is hatásosak voltak, illetve posztemergensen, tehát kelés után a gyomokra kijuttatandó herbicidek talajhatást is mutattak.

Különösen érdekes az idei év a gabonafungicidek tekintetében. Az elmúlt néhány év inkább száraz, a tavalyi pedig a tenyészidő elején kifejezetten aszályos volt. Sok termelő nem védekezett a kalászosok gombás betegségei ellen, vagy legfeljebb egy permetezést végzett, s így is jó terméseredményt ért el. Az idei év merőben más, így kijelenthetjük, hogy 2010-ben szükség van, illetve volt a kétszeri állományvédekezésre. Azok jártak el helyesen, akik a búza kétnóduszos állapotában védekeztek először, mert ezzel -- még a kórokozókra nézve kedvező időjárás mellett is -- jelentősen gátolták a betegségek állományon belüli terjedését, majd a kalászhányás végén, virágzás kezdetén végzett második permetezéssel tovább javították a búza esélyeit a kórokozókkal szemben. Mindez a kísérleteinkben is beigazolódott. Az első időpontban a Talius+Acanto kombinációt, a másodikban a jól ismert Alert S gombaölő szerünket ajánljuk. Hasonló jó megoldás a Harvesan és a Charisma választása is.

Popovics István: Várjunk még vagy kezdjük  el a programot itt, a sátorban?

-- A kukorica gyomirtása hagyományosan fontos terület a DuPont fejlesztéseiben.

-- A kukorica preemergens (tehát vetés utáni, kelés előtti) gyomirtás sikerében általában nagy szerepe van a bemosó csapadéknak. Az idén az ilyen típusú kezelések jól sikerültek. A posztemergens (kelés utáni) kezelések közül azok a legjobbak, amelyekben az eső hatására talajba mosódó terbutilazin hatóanyagot is tartalmaztak. Több ilyen összetételű ajánlata is van a DuPont-nak. Közülük egyik legjobb kombináció az itt is alkalmazott Principal+Succesor T, amelyben az első partner nikoszulfuron+rimszulfuron összetételű, míg a második termék hatóanyaga a petoxamid+terbutilazin. A jó gyomirtó hatás a kezdeti gyors perzselésben, majd a terbutilazinnak köszönhetően a talajon keresztül is ható tartós herbicidhatásnak tudható be. Engedélyezés előtt álló új fejlesztés a Principal+dikamba hatóanyag kombináció, amely az évelő kétszikűek ellen hatásos, illetve az ugyancsak kísérleti stádiumban lévő Principal+mezotrion együttese.

-- Az utóbbi évtizedben felfutott hazai napraforgó-termesztésben a vállalatcsoport másik tagja, a Pioneer is érintett.

-- A kísérleti téren a Pioneer legújabb napraforgóhibridjei is láthatók. Ismeretes, hogy a Pioneer rövid időn belül leváltja a heterozigóta Exp-ress-toleráns napraforgót homozigóta formára. Ez azt jelenti, hogy, mind az apai, mind az anyai vonalak tartalmazzák majd a toleranciát biztosító gént. Ez a nemesítési haladás a vegyszeres gyomirtásban is megteremti az előrelépés lehetőségét. Az eddigi gyakorlat szerint ugyanis a preemergens egyszikűirtó herbicid kijuttatása után következett az Express 50 SX posztemergens használata. Az új homozigó-

ta hibridek esetében mindez együtt, egy menetben, posztemergensen történhet. További kérdés és fejlesztési feladat, hogy milyen hatóanyag hozzáadása célszerű az Expresshez a parlagfű elleni hatás fokozása érdekében.

-- A napraforgótáblák mostanában érik el azt a növényfejlettséget, amikor a betegségek elleni védelemre is gondolni kell.

-- A 6-8 levélpáros állapotban meg kell kezdeni a megelőző jellegű védekezést a diaporte és egyéb betegségek ellen. Száraz években sokan csak ezt az egy kezelést végzik el, bízva a természet betegségkorlátozó erejében és természetesen a takarékosság miatt. Ez az első védekezés semmiképpen nem hagyható el, mert a hangsúly itt a megelőzésen van. Amikor már láthatók a tünetek, elkéstünk a védekezéssel. Erre a célra a jól ismert Alert Sun (Alert Solo+Tanos) fungicidcsomagot javasoljuk, a benne lévő termékeket tankkeverék formában kijuttatva. A második permetezés ideje az ún. csillagbimbós -- virágzás kezdete -- állapot, amikor a Tanos-t (cimoxanil+famoxadon) ajánljuk. Érdemes megemlíteni az idei év egy szakmai érdekességét: sok helyen tapasztaltuk a napraforgó-peronoszpóra primér tüneteit. Ennek feltehetően az az oka, hogy a vetőmagon lévő csávázószer a sok eső nyomán a talajban leoldódott, s a védő hatás csökkent. A primér tüneteket mutató növényekről másodlagos, szekunder fertőzés alakult ki az állományokban.

(P. G.)


Cikkhez kapcsolódó linkek:



A friss MezőHír tartalma :: 2010-07 :: július

    Kedves olvasó!
    • Nehéz ennyi, a mezőgazdaságot is érintő természeti csapás után bizakodó hangvételű bevezetőt írni, mert bár született optimistaként igazán nem kedvelem a borúlátást, az elmúlt hetek történései azonban - remélhetően csak átmenetileg - bennem is megkérdőjelezték az optimista szemlélet létjogosultságát.
    Viharos idők
    • Viharos időszakot éltünk meg az elmúlt napokban, hetekben. A már korábban tartósan berendezkedett belvizet országrésznyi területen tetézte a több településre is betört, szintrekordokat döntögető árvíz. A parlamenti választásokat fölényesen megnyerő új hatalom politikusai pedig mozgásterüket itthon és külföldön egyaránt tesztelő és feszegető nyilatkozataikkal, döntéseikkel és intézkedéseikkel kavartak romló forintárfolyamban is megtestesülő, hirtelen támadt viharokat.
    Károkat okozott a májusi eső
    • Mi másról beszélhetnének az extra mennyiségű csapadékot hozó májust követően a gazdálkodók, mint az idei szokatlan időjárásról, s nyomában az egyes országrészekben okozott hatalmas károkról. Igaz a június második dekádja már meghozta a hőséget, de a szokatlan májusi időjárási események nem múltak el nyomtalanul.
    Világszínvonalú tartam- és szántóföldi kísérletek
    • Elengedhetetlenül fontos a hazai növénytermesztés agronómiai és ökonómiai hatékonyságának javítása, amihez nagymértékben hozzájárul a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumának Növénytudományi Intézete. A centrumban évtizedek óta végeznek - eltérő ökológiai feltételek mellett - olyan kutatásokat, amelyek a legfontosabb hazai növényfajok agrotechnikai elemeinek komplex fejlesztését célozzák meg. Ennek kapcsán világszínvonalú tartamkísérleteket és szántóföldi kísérleteket folytat az intézmény - derült ki az AGTC 17. alkalommal megrendezett búza- és repcetanácskozásán, május 27-én.
    Agrárhírek a nagyvilágból
    A belvíz vagy árvíz által okozott károk mérséklésének egyik lehetősége
    • A belvíz, illetve árvíz által sújtott szántóföldeken a károk enyhítése érdekében érdemes lehet olyan növények termesztésével próbálkozni, amelyek másodvetésben is termeszthetők, így júliusban vagy augusztusban is vethetőek. Ezek közül szeretnék néhányat az olvasók figyelmébe ajánlani.
    Újgenerációs STELA és LAW szárítók a Pannonagri Kft.-től
    • Tisztelt Leendő Szárítótulajdonos! Bármely szárítóforgalmazótól vásárol is Ön komplett szárítótelepet, ezeknek az üzemeknek a főbb gépegységei általában megegyezőek, hiszen minden szárítótelep közel azonos részekből áll.
    Gondok és lehetőségek búzatermesztésünkben
    • Búzatermesztésünk már-már állandósuló problémáiról és a kilábalás lehetséges módjairól is hallhattunk azon a két tanácskozáson, amelyekre lapunk is meghívást kapott a szervezőktől. A május 27-én a Debreceni Egyetem Növénytudományi Intézete és a Hajdú Gabona Zrt. által szervezett tanácskozáson, valamint az előtte való napon a Szerencsi Mg. Zrt.-ben megtartott rendezvényen szinte teljes látleletet kaptunk a hazai búzatermesztés mai állapotáról, annak okairól, miközben az előadók a kivezető útra is rámutattak.
    Országos fajtabemutató Martonvásáron
    • A hagyományos martonvásári kalászosgabona-bemutatókra idén június 9-10-én került sor, mégpedig az elmúlt hetek kiszámíthatatlan időjárását figyelembe véve ideális körülmények között. Nem lehetett panasz a résztvevők számával kapcsolatban sem, az érdeklődők ugyanis mindkét nap során megtöltötték a Brunszvik-kastély parkjának gyönyörű szigetén kialakított előadóteret.
    Képlékeny helyzetben a búzatermesztés
    • Hazánk változó klimatikus és gazdasági környezetében a 21. század növénytermesztésének legnagyobb kihívását a hozamok és a beltartalmi minőség stabilizálása jelenti. A hosszú távú meteorológiai előrejelzések szerint Magyarország legfontosabb szántóföldi területein ugyanúgy kell számolnunk a hosszabb-rövidebb ideig tartó, esetenként súlyos vízhiány stresszhatásaival, mint a tél végi időszakok belvizeivel vagy az aratást közvetlenül megelőző időszak bőséges csapadékával.
    A SAATEN-UNION őszi búzája, a MULAN Európa vezető búzafajtája
    • A SAATEN-UNION új fejlesztésű adatbázisrendszerének működésbe állításával valamennyi kalászos faj esetében nyomon követhetővé vált az egyes fajták területi részarányának fejlődése. A SU-SCALA adatbázis az EU-27-ek 2.087 fajtájának több mint 840.000 ha szaporítóterületéről nyújt átfogó információt.
    Güttler - gazdaságos tarlóhántási technológia
    • A betakarítás és a tarlóhántás idején újra előtérbe kerülnek a tárcsásboronák.
    A Bayer és a csávázás
    • A csávázószerek kutatásában a Bayer közel 100 éves múltra tekint vissza. A modern csávázószerek az 1970-es évek végén jelentek meg. A Baytan márkanév méltán számít a fejlődésük mérföldkövének: nemcsak a hatóanyaga, de a formuláció is újszerű volt.
    Kopogtatnak az EU ajtaján a genetikailag módosított (GM) növények
    • Németország hét tartományában az Európai Unióban betiltott, genetikailag módosított kukoricát vetettek el - jelent meg a hazai sajtóban a hír. A közlemény szerint nem világos, hogy miként történt a hiba, de a tévedés miatt a termelőknek jelentős összeget kell majd a mintegy 2000 ha-nyi kukorica megsemmisítéséért fizetniük.
    BASF-rendezvény az ország három helyszínén
    • Három helyszínen várták a BASF szakemberei hagyományos szántóföldi bemutatójukra a termelőket, agrárszakembereket. Szerkesztőségünk az elmúlt időszak időjárási eseményeit figyelembe véve talán a legszerencsésebb helyszínen, Szarvason tekintette meg a rendezvényt.
    DuPont Juniális - nyolcadszor
    • Az idén immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a DuPont Juniálist, második alkalommal a Pioneer Hi-Bred közreműködésével. A hagyományokhoz híven ezúttal is több helyszínen - Chernelházadamonya, Dalmand, Jánoshalma, Kétsoprony, Debrecen-Látókép - várták a szakmai bemutatóval egybekötött programsorozatra a gazdálkodókat. Idén a szántóföldi növényvédelmi kísérletek mellett Pioneer repce-, napraforgó- és kukorica-fajtabemutatót is megtekinthettek a résztvevők.
    Bayer légyott Hajdúszoboszlón
    • A Bayer CropScience több állomásos, országos bemutatókörútjának talán a legmostohább időjárási körülmények között, Hajdúszoboszlón sorra kerülő eseményén vettünk részt lapunk képviseletében. Szerencsére az érdeklődők nem ijedtek meg az esőtől és a bemutató parcellákat övező sártól, így gyakorlatilag várakozás feletti látogatói létszámmal zajlott a rendezvény.
    Elmélet után következzék a gyakorlat!
    • A Syngenta Magyarország Kft. május végén Enyingen, június elején pedig Hajdúböszörményben tartotta immár hagyományosnak számító szántóföldi bemutatóját, a Szer-Show-t, ahol a cég által kifejlesztett legújabb növényvédő szereket és azok gyakorlatba átültetett alkalmazhatóságát mutatták be a partnereknek, termelőknek.
    Az államilag elismert és EU-listás őszikáposztarepce-fajtakísérletek
    • Az őszi káposztarepce betakarított területe 261 575 ha-t tett ki a 2008-2009-es tenyészidőszakban, amely 4,21%-kal több, mint az előző évben. Az országos termésátlag 2,140 t/ha volt, amely kisebb a korábbi évi eredménynél.
    Közvetlen értékesítés - jobb lehetőségek a kistermelők számára
    • Tavaly több elemzésünk is megjelent a MezőHír oldalain a közvetlen értékesítés lehetőségeiről. Bemutattunk néhány működő hazai és külföldi kezdeményezést, valamint körképben ismertettük a várható változásokat és kilátásokat. Most újra visszatérünk a témára, hiszen 2010. május 15-étől hatályba lépett az új kistermelői rendelet.
    Lakcímke a csökkenő energiafelhasználásért
    • Az épületek energiahatékonyságáról szóló, nemrégiben elfogadott uniós jogszabály értelmében a 2020 után épülő új házak csak kevés energiát fogyaszthatnak, a meglévő épületeket pedig lehetőség szerint fel kell újítani.

Ajánlott cikkek:


MezőHír | Független Agrárinformációs Szaklap | HU ISSN 2060-4548 | Copyright © 1997-2010 by Mezőhír Média Kft.
Hirdetésfelvétel és felvilágosítás | Tel.: 76/496-182, 30/9439-158, 30/9687-604 | Fax: 76/496-182
Levélcím: 6001 Kecskemét, Pf. 614 | info@mezohir.hu