MezőHír -- Független Agrárinformációs Szaklap


MezőHír :: Mezőgazdasági Szaklap :: IX. évfolyam :: 2005-01 :: január

Mit kell tudni a lóútlevélről?

2003. július 1-jén lépett hatályba a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 64/2003. (VI. 16.) számú rendelete, amely a lóútlevél kiváltásáról és kezeléséről rendelkezik. Elképzelhető, hogy az érintettek közül sokan még nem figyeltek fel a rendelet megjelenésére.

Pedig e nélkül a dokumentum nélkül ma már lovat sem szállítani, sem versenyeztetni, sőt, még vágóhidra vinni sem szabad, 2005 júliusától pedig minden lónak rendelkeznie kell lóútlevéllel. Az állami támogatások igénybevételéhez szintén szükséges a támogatás igénybevevőjének állatállományára, -egyedére vonatkozó, ilyen dokumentum.

Nem elég az eddigi bürokrácia? Minek még ez is? - kérdezik többen. Nos, a lóútlevél bevezetését - egyéb praktikus szempontokon túl - hazánknak az Európai Unióhoz való csatlakozása indokolja. A határok részbeni megszűnését követően ugyanis egy-egy lovat akár az egész kontinensen keresztül lehet szállítani, és emiatt mindenképpen szükség van egy nemzetközileg egységes dokumentumra.

Az egységes nemzetközi szabályozást - hasonlóan más állatfajokéhoz - elsősorban a járványvédelmi és élelmiszerbiztonsági szempontok vezérlik. Az unión belül rendkívül szigorúak az élelmezés-egészségügyi szabályok, amelyek az állatokról, így a lovakról is rendelkeznek. Ennek értelmében minden esetben nyilatkozni kell, hogy a tulajdonos a lovat emberi fogyasztásra szánja-e, mert a különféle kezelések, gyógyszerezések csak ennek megfelelően történhetnek.

A lóútlevél első része a ló egyedi azonosítóját, nevét, származási adatait, szín- és jegyleírását, bélyegzését, diagramját tartalmazza.

Azoknak a lovaknak az esetében, amelyek valamely fajtatenyésztő egyesülethez tartoznak, a tenyészszemlék, kiállítások, versenyek, teljesítményvizsgálati adatok bejegyzésére szolgáló hely is van a lóútlevélben.

Az állategészségügyi részben a lóinfluenza elleni oltások, az egyéb vakcinázások, a laboratóriumi vizsgálatok eredménye, a különböző állategészségügyi ellenőrzések és a gyógyszeres kezelések nyilvántartása történik.

A tulajdonos adatait a lóútlevélhez csatolt betétlap tartalmazza, amelyet a tulajdonos a gépkocsi törzskönyvhöz hasonló módon, elkülönítve őriz, és tulajdonosváltozáskor az eladó és a vevő egyöntetű aláírásával íratják át a lovat az új tulajdonos nevére.

A lóútlevél kiváltásának módja:

A lóútlevél hatósági bizonyítvány, ezért igénylése, kiadása is szigorúan szabályozott. Kiváltását a ló tulajdonosa az erre a célra rendszeresített Lóútlevél igénylő lap nyomtatvány kitöltésével kezdeményezi. A Lóútlevél igénylő lap beszerezhető a Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek (MLLSz) területi kirendeltségeinél, az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet (OMMI) Lótenyésztési Osztályán (1024 Budapest, Keleti Károly u. 24.), valamint letölthető a www.ommi.hu internetes oldalról.

Az igénylőlapot a hozzá mellékelt tájékoztató szerint egyértelműen és olvashatóan kell kitölteni. Miután a lóútlevéllel a tulajdonos-nyilvántartó okmány is kiadásra kerül, ezért a lóútlevelet csak a tulajdonos igényelheti. (Természetesen abban az esetben, ha a tulajdonos pl. külföldön élő személy, és csak lovait tartja Magyarországon vagy más egyéb okból akadályozott az ügyintézésben, nevében szabályszerű meghatalmazással az erre meghatalmazott személy eljárhat.) Egy igénylőlapon egy tulajdonos egy helyen tartott legfeljebb 3 lovára lehet útlevelet kérni. A szabályszerűen kitöltött és aláírt igénylőlapot vagy postai úton vagy személyesen kell az OMMI Lóútlevél Irodájához eljuttatni. Az igénylőlaphoz csatolandó mellékletek:

1. A megyei lótenyésztési felügyelő által kiállított csikóbélyegzési jegyzőkönyv, lóazonosító lap vagy a hivatalos származási lap másolata. Ezen okmányok valamelyike alapján tudják az iroda munkatársai a ló adatait a hivatalos adatbázisból (lóENÁR) visszakeresni, illetve az ezen szereplő adatokat a nyilvántartással összehasonlítani, ezért ezek közül bármelyik megfelelő, de valamelyiket kötelező jelleggel mellékelni kell az igénylőlaphoz.

Abban az esetben, ha a ló jelöletlen vagy nem a hivatalos tartós megjelöléssel rendelkezik, csak a területileg illetékes megyei lótenyésztési felügyelő által elvégzett szabályszerű bélyegzés és egyedazonosítás megtörténte után lehet a lóútlevelet igényelni. Abban az esetben, ha a ló szabályos megjelöléssel rendelkezik, de a tulajdonosnak nincs meg a bélyegzéskor kapott csikóbélyegzési jegyzőkönyv példánya, az egyedazonosítást és a lóazonosító lap kiállítását szintén a megyei lótenyésztési felügyelőtől lehet megkérni.

2. A tulajdonos nevére szóló, a 21/1996. (VII . 9.) FM-rendelet szerint a települési önkormányzatnál kiváltott Marhalevél másolata. Abban az esetben, ha a tulajdonos azonos az állat tenyésztőjével, az erről szóló nyilatkozat kitöltése is elegendő.

Több esetben érkezett olyan visszajelzés, hogy a lóútlevél rendelet (64/2003. (VI. 16.) FVM-rend.) megjelenése óta több önkormányzat már nem ad ki marhalevelet, arra való hivatkozással, hogy már úgyis a lóútlevél lép érvénybe. Igen, csakhogy a tulajdonjogot a jelenlegi tulajdonos - ha nem ő az állat eredeti tulajdonosa (tenyésztője) - marhalevél nélkül nem tudja igazolni, mivel a 21/1996. (VII. 9.) FM-rendelet 1 §.(1)-a szerint a marhalevél a tulajdonjog igazolásának hatósági bizonyítványa, s mindaddig, amíg a ló lóútlevéllel nem rendelkezik, marhalevelének kell lennie.

3. A díjbefizetés igazolása (postai csekk feladóvevénye).

A lóútlevél ára 5.500 Ft, amit postai úton, csekken kell befizetni. A csekk az OMMI-ban vagy a megyei lótenyésztési felügyelőknél szerezhető be. Az ún. "rózsaszín" postai pénzesutalvány nem megfelelő! Lehetőség van arra is, hogy a lótulajdonos a lóútlevéllel egyidejűleg a ló 4 ősös származási lapját is kiválthassa, a lóútlevélbe kötve. Az ilyen, származási lappal kiegészített lóútlevél ára 8.500.- Ft. Ennek kiváltása akkor célszerű, ha valami más célból, (tenyésztő-egyesületi vagy sportlóbejelentés miatt vagy például piaci okból) egyébként is szükséges a származási lap kiváltása, s ebben az esetben így olcsóbb, mint külön az útlevélért és külön a származási lapért fizetni.

A lóútlevél elkészítésének határideje a rendelet szerint 60 nap. Az iroda munkatársai természetesen nem várják meg a törvényes végleges határidőt, hanem a lehető leggyorsabban igyekeznek a lóútlevélhez hozzájuttatni a lótartókat, ám ennek elkészülési ideje függ az éppen bennlévő igényektől és attól, hogy az adott ló adatai milyen kitöltöttséggel szerepelnek a központi adatbázisban. Ha esetleg adatkiegészítést kell kérni vagy más egyéb probléma merül fel (pl. a tulajdonos által megadott azonosító és a ló színleírása nem egyezik, stb.), úgy természetesen lassabban készül el az útlevél.

Adódhatnak olyan esetek (külföldi verseny, eladás), amikor sürgős ügyintézés válik szükségessé. Ilyenkor lehetőség van sürgősségi ügyintézést kérni, ilyen esetben a lóútlevéligény soronkívüliséget élvez. A sürgősségi kérelem 5 munkanapon belüli teljesítése esetén 5.500 Ft sürgősségi pótdíj kerül kiszámlázásra, postai utánvéttel. Természetesen csak azokra a lovakra lehet a sürgősségi ügyintézést elvállalni, amelynek az adatai minden tekintetben rendben vannak. Miután ezt sem a tulajdonos, de még a lóútlevél-készítő munkatárs sem tudhatja teljes bizonyossággal előre, ezért a sürgősségi pótdíj utólag fizetendő, ha a sürgősségi teljesítés sikerült. Két munkanapnál rövidebb elkészítési határidőt viszont sürgősséggel sem tudnak az iroda munkatársai felvállalni.

Azok részére, akik nem postai úton, hanem személyesen szeretnék ügyeiket intézni, tájékoztatásul megadjuk az iroda címét és félfogadási idejét: Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet Lóútlevél Iroda, 1144 Budapest, Remény u. 42. Tel.: 1/316-0663. Félfogadás: hétfőtől csütörtökig 9-15, pénteken 9-13 óra között.

Dr. Pataki Balázs


A friss MezőHír tartalma :: 2010-07 :: július

Kedves olvasó!
  • Nehéz ennyi, a mezőgazdaságot is érintő természeti csapás után bizakodó hangvételű bevezetőt írni, mert bár született optimistaként igazán nem kedvelem a borúlátást, az elmúlt hetek történései azonban - remélhetően csak átmenetileg - bennem is megkérdőjelezték az optimista szemlélet létjogosultságát.
Viharos idők
  • Viharos időszakot éltünk meg az elmúlt napokban, hetekben. A már korábban tartósan berendezkedett belvizet országrésznyi területen tetézte a több településre is betört, szintrekordokat döntögető árvíz. A parlamenti választásokat fölényesen megnyerő új hatalom politikusai pedig mozgásterüket itthon és külföldön egyaránt tesztelő és feszegető nyilatkozataikkal, döntéseikkel és intézkedéseikkel kavartak romló forintárfolyamban is megtestesülő, hirtelen támadt viharokat.
Károkat okozott a májusi eső
  • Mi másról beszélhetnének az extra mennyiségű csapadékot hozó májust követően a gazdálkodók, mint az idei szokatlan időjárásról, s nyomában az egyes országrészekben okozott hatalmas károkról. Igaz a június második dekádja már meghozta a hőséget, de a szokatlan májusi időjárási események nem múltak el nyomtalanul.
Világszínvonalú tartam- és szántóföldi kísérletek
  • Elengedhetetlenül fontos a hazai növénytermesztés agronómiai és ökonómiai hatékonyságának javítása, amihez nagymértékben hozzájárul a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumának Növénytudományi Intézete. A centrumban évtizedek óta végeznek - eltérő ökológiai feltételek mellett - olyan kutatásokat, amelyek a legfontosabb hazai növényfajok agrotechnikai elemeinek komplex fejlesztését célozzák meg. Ennek kapcsán világszínvonalú tartamkísérleteket és szántóföldi kísérleteket folytat az intézmény - derült ki az AGTC 17. alkalommal megrendezett búza- és repcetanácskozásán, május 27-én.
Agrárhírek a nagyvilágból
A belvíz vagy árvíz által okozott károk mérséklésének egyik lehetősége
  • A belvíz, illetve árvíz által sújtott szántóföldeken a károk enyhítése érdekében érdemes lehet olyan növények termesztésével próbálkozni, amelyek másodvetésben is termeszthetők, így júliusban vagy augusztusban is vethetőek. Ezek közül szeretnék néhányat az olvasók figyelmébe ajánlani.
Újgenerációs STELA és LAW szárítók a Pannonagri Kft.-től
  • Tisztelt Leendő Szárítótulajdonos! Bármely szárítóforgalmazótól vásárol is Ön komplett szárítótelepet, ezeknek az üzemeknek a főbb gépegységei általában megegyezőek, hiszen minden szárítótelep közel azonos részekből áll.
Gondok és lehetőségek búzatermesztésünkben
  • Búzatermesztésünk már-már állandósuló problémáiról és a kilábalás lehetséges módjairól is hallhattunk azon a két tanácskozáson, amelyekre lapunk is meghívást kapott a szervezőktől. A május 27-én a Debreceni Egyetem Növénytudományi Intézete és a Hajdú Gabona Zrt. által szervezett tanácskozáson, valamint az előtte való napon a Szerencsi Mg. Zrt.-ben megtartott rendezvényen szinte teljes látleletet kaptunk a hazai búzatermesztés mai állapotáról, annak okairól, miközben az előadók a kivezető útra is rámutattak.
Országos fajtabemutató Martonvásáron
  • A hagyományos martonvásári kalászosgabona-bemutatókra idén június 9-10-én került sor, mégpedig az elmúlt hetek kiszámíthatatlan időjárását figyelembe véve ideális körülmények között. Nem lehetett panasz a résztvevők számával kapcsolatban sem, az érdeklődők ugyanis mindkét nap során megtöltötték a Brunszvik-kastély parkjának gyönyörű szigetén kialakított előadóteret.
Képlékeny helyzetben a búzatermesztés
  • Hazánk változó klimatikus és gazdasági környezetében a 21. század növénytermesztésének legnagyobb kihívását a hozamok és a beltartalmi minőség stabilizálása jelenti. A hosszú távú meteorológiai előrejelzések szerint Magyarország legfontosabb szántóföldi területein ugyanúgy kell számolnunk a hosszabb-rövidebb ideig tartó, esetenként súlyos vízhiány stresszhatásaival, mint a tél végi időszakok belvizeivel vagy az aratást közvetlenül megelőző időszak bőséges csapadékával.
A SAATEN-UNION őszi búzája, a MULAN Európa vezető búzafajtája
  • A SAATEN-UNION új fejlesztésű adatbázisrendszerének működésbe állításával valamennyi kalászos faj esetében nyomon követhetővé vált az egyes fajták területi részarányának fejlődése. A SU-SCALA adatbázis az EU-27-ek 2.087 fajtájának több mint 840.000 ha szaporítóterületéről nyújt átfogó információt.
Güttler - gazdaságos tarlóhántási technológia
  • A betakarítás és a tarlóhántás idején újra előtérbe kerülnek a tárcsásboronák.
A Bayer és a csávázás
  • A csávázószerek kutatásában a Bayer közel 100 éves múltra tekint vissza. A modern csávázószerek az 1970-es évek végén jelentek meg. A Baytan márkanév méltán számít a fejlődésük mérföldkövének: nemcsak a hatóanyaga, de a formuláció is újszerű volt.
Kopogtatnak az EU ajtaján a genetikailag módosított (GM) növények
  • Németország hét tartományában az Európai Unióban betiltott, genetikailag módosított kukoricát vetettek el - jelent meg a hazai sajtóban a hír. A közlemény szerint nem világos, hogy miként történt a hiba, de a tévedés miatt a termelőknek jelentős összeget kell majd a mintegy 2000 ha-nyi kukorica megsemmisítéséért fizetniük.
BASF-rendezvény az ország három helyszínén
  • Három helyszínen várták a BASF szakemberei hagyományos szántóföldi bemutatójukra a termelőket, agrárszakembereket. Szerkesztőségünk az elmúlt időszak időjárási eseményeit figyelembe véve talán a legszerencsésebb helyszínen, Szarvason tekintette meg a rendezvényt.
DuPont Juniális - nyolcadszor
  • Az idén immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a DuPont Juniálist, második alkalommal a Pioneer Hi-Bred közreműködésével. A hagyományokhoz híven ezúttal is több helyszínen - Chernelházadamonya, Dalmand, Jánoshalma, Kétsoprony, Debrecen-Látókép - várták a szakmai bemutatóval egybekötött programsorozatra a gazdálkodókat. Idén a szántóföldi növényvédelmi kísérletek mellett Pioneer repce-, napraforgó- és kukorica-fajtabemutatót is megtekinthettek a résztvevők.
Bayer légyott Hajdúszoboszlón
  • A Bayer CropScience több állomásos, országos bemutatókörútjának talán a legmostohább időjárási körülmények között, Hajdúszoboszlón sorra kerülő eseményén vettünk részt lapunk képviseletében. Szerencsére az érdeklődők nem ijedtek meg az esőtől és a bemutató parcellákat övező sártól, így gyakorlatilag várakozás feletti látogatói létszámmal zajlott a rendezvény.

MezőHír | Független Agrárinformációs Szaklap | HU ISSN 2060-4548 | Copyright © 1997-2010 by Mezőhír Média Kft.
Hirdetésfelvétel és felvilágosítás | Tel.: 76/496-182, 30/9439-158, 30/9687-604 | Fax: 76/496-182
Levélcím: 6001 Kecskemét, Pf. 614 | info@mezohir.hu