| |
MezőHír :: Mezőgazdasági Szaklap :: VIII. évfolyam :: 2004-09 :: szeptember
Tartalom
- Augusztus 20-a nemes és jeles ünnepünk. Még kisebb-nagyobb tűzijátékokra sem sajnálunk ilyenkor áldozni. Természetesen ünnepségek, kitüntetések, alkalmi rendezvények is sorjáznak az államalapítás és a kenyér ünnepén. Az alkotmányt már nem szokás ide sorolni. Amúgy alkalmi tűzijátékból is kijutott mostanság.
- Úgy tűnik, napjainkra az aratás ténye nem olyan esemény, amely számot tarthatna a közérdeklődésre, az a pátosz pedig, amely valamikor ezt a munkát övezte, ma már végérvényesen a múlté.
- Minősített vetőmaghasználat a Vetőmag Szövetség és Terméktanács ajánlásával
- Elmúlt a nyár, túl vagyunk a betakarításon, és kezdjük a következő gazdasági évet. Ez a kezdés egyben alapozást is jelent, mert amit 2004 őszén elvetünk, azt 2005-ben takarítjuk be. Minden gazdálkodó saját érdeke, hogy jól megalapozza a jövő évi termését, és eredményesen zárja majd a következő esztendőt.
- A gyomosodás a repcében 30-60%-os terméskiesést okoz. Miért vesztené el a termése felét a gyomok miatt? Van hatékony megoldás a legfontosabb kétszikű gyomok, a ragadós galaj, az ebszikfű és pipitérfélék, a mezei acat ellen: a Galera egy új, posztemergensen használható gyomirtó szer, amely ősszel és tavasszal alkalmazható a repcében.
- Az idei csapadékos év után az őszi vetések erős gombafertőzéseire számíthatunk. A csávázás ma a modern növénytermelés egyik legfontosabb védelmi eljárása, mivel vannak kórokozók, amelyek ellen csak így lehet védekezni. Az alábbiakban ezeket a gombabetegségeket tárgyaljuk.
- A csávázás, az integrált növényvédelmi eljárások első, nélkülözhetetlen eleme mivel csak a kiváló minőségű vetőmaggal teremthetjük meg a magasabb és biztosabb termés alapjait. Csak a kifogástalanul tisztított, jó csírázási eréllyel rendelkező, magas vigorú vetőmagot szabad csávázni. A csávázógép állapota alapvetően befolyásolja a csávázás minőségét.
- A PIONEER az idén negyedik alkalommal, július 7-8-án hívta a magyar napraforgó termelőket Jánoshalmára, szakmai találkozóra.
- A több éve burgonyatermesztésre berendezkedett termelők véleménye szerint „közéjük dobták a gyeplőt”. Vagyis a burgonyaágazat koordinálásának nincs felelőse, senki nem törődik a termékpálya gondjaival, a mennyiségekkel és az árakkal sem.
- A 2003. évben a Renault traktorok nagy sikereket értek el hazánkban, ami nem pusztán értékesítési eredmény: a traktorok a gyakorlatban, üzem közben, a termelőknél is bizonyítottak.
- Immár két éve forgalmazza a Pannonagri KFT. a STELA UNIVERSAL 25 típusú azonnal üzembe állítható gabonaszárító géptípust. Az ötlet sikeresnek bizonyult. 11 működő UNIVERSAL üzem tapasztalata alapján a gép megfelel a gazdák igényeinek, elvárásainak, és a piaci versenyben is megállja a helyét mind árával, mind kiváló paramétereivel.
- Az 1879-ben alapított egykori norvég ekegyárból többszöri megújulás és profilváltás során létrejött Kverneland csoport az idén ünnepelte működésének 125 éves jubileumát.
- A Goodyear bemutatja a gyümölcsösökben használt traktorokra kifejlesztett új termékcsaládját
- A Somogy megyei, hatezres lélekszámú kisváros, Csurgó neve óhatatlanul iskolai irodalmi tanulmányainkból dereng fel.
- „Németország borait értik félre leginkább a világon. Legjobb ültetvényei annyira fenn, északon fekszenek, hogy a szőlőt bíztatni kell, hogy érjen.” (Hugh Johnson)
- 2004 júliusában egy hónapot töltöttem a Geisenheimi Kutatóintézetben. Szerencsésnek mondhatom magam, mert hasonló kísérleteket, kutatásokat sajnos a hazai doktorandusz-élet körülményei szerényebb szinten biztosítanak.
- A szőlő minősége szinte teljes mértékben meghatározza a végtermék minőségét, így annak a borásznak, aki minőségi bort akar termelni, nélkülözhetetlen a szőlésszel való állandó kapcsolat.
- Közismert, hogy az anyagcsere elképzelhetetlen lenne ásványi anyagok nélkül.
- Lénárt Ferenc és családja 1988-ban a félegyházi vásárban vett 5 malacot, akkor még saját célra. A rendszerváltás után azonban sikerült földeket vásárolniuk lakóhelyük közelében. Az ott megtermelt gabonát hasznosítani akarták, így jött az ötlet, hogy bővítsék a sertésállományt.
- Az iparszerű baromfitermelés körülményei között, a mesterséges környezetben, nagy tömegben tartott baromfiállományoknál az értékes testrészként számon tartott mell bőrén és a mélyebb szövetekben is gyakran láthatóak jellegzetes elváltozások.
- A sertések exudatív bőrgyulladása (elsősorban) malacokat megbetegítő, fertőző bőrbetegség.
- A golden retriever keménykötésű, arányos felépítésű, kecses mozgású, rendkívül értelmes, szelíd természetű kutya. Víziszárnyasok apportozására (visszahozására) tenyésztették ki.
A friss MezőHír tartalma :: 2010-07 :: július
Kedves olvasó!
- Nehéz ennyi, a mezőgazdaságot is érintő természeti csapás után bizakodó hangvételű bevezetőt írni, mert bár született optimistaként igazán nem kedvelem a borúlátást, az elmúlt hetek történései azonban - remélhetően csak átmenetileg - bennem is megkérdőjelezték az optimista szemlélet létjogosultságát.
Viharos idők
- Viharos időszakot éltünk meg az elmúlt napokban, hetekben. A már korábban tartósan berendezkedett belvizet országrésznyi területen tetézte a több településre is betört, szintrekordokat döntögető árvíz. A parlamenti választásokat fölényesen megnyerő új hatalom politikusai pedig mozgásterüket itthon és külföldön egyaránt tesztelő és feszegető nyilatkozataikkal, döntéseikkel és intézkedéseikkel kavartak romló forintárfolyamban is megtestesülő, hirtelen támadt viharokat.
Károkat okozott a májusi eső
- Mi másról beszélhetnének az extra mennyiségű csapadékot hozó májust követően a gazdálkodók, mint az idei szokatlan időjárásról, s nyomában az egyes országrészekben okozott hatalmas károkról. Igaz a június második dekádja már meghozta a hőséget, de a szokatlan májusi időjárási események nem múltak el nyomtalanul.
Világszínvonalú tartam- és szántóföldi kísérletek
- Elengedhetetlenül fontos a hazai növénytermesztés agronómiai és ökonómiai hatékonyságának javítása, amihez nagymértékben hozzájárul a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumának Növénytudományi Intézete. A centrumban évtizedek óta végeznek - eltérő ökológiai feltételek mellett - olyan kutatásokat, amelyek a legfontosabb hazai növényfajok agrotechnikai elemeinek komplex fejlesztését célozzák meg. Ennek kapcsán világszínvonalú tartamkísérleteket és szántóföldi kísérleteket folytat az intézmény - derült ki az AGTC 17. alkalommal megrendezett búza- és repcetanácskozásán, május 27-én.
Agrárhírek a nagyvilágból
A belvíz vagy árvíz által okozott károk mérséklésének egyik lehetősége
- A belvíz, illetve árvíz által sújtott szántóföldeken a károk enyhítése érdekében érdemes lehet olyan növények termesztésével próbálkozni, amelyek másodvetésben is termeszthetők, így júliusban vagy augusztusban is vethetőek. Ezek közül szeretnék néhányat az olvasók figyelmébe ajánlani.
Újgenerációs STELA és LAW szárítók a Pannonagri Kft.-től
- Tisztelt Leendő Szárítótulajdonos! Bármely szárítóforgalmazótól vásárol is Ön komplett szárítótelepet, ezeknek az üzemeknek a főbb gépegységei általában megegyezőek, hiszen minden szárítótelep közel azonos részekből áll.
Gondok és lehetőségek búzatermesztésünkben
- Búzatermesztésünk már-már állandósuló problémáiról és a kilábalás lehetséges módjairól is hallhattunk azon a két tanácskozáson, amelyekre lapunk is meghívást kapott a szervezőktől. A május 27-én a Debreceni Egyetem Növénytudományi Intézete és a Hajdú Gabona Zrt. által szervezett tanácskozáson, valamint az előtte való napon a Szerencsi Mg. Zrt.-ben megtartott rendezvényen szinte teljes látleletet kaptunk a hazai búzatermesztés mai állapotáról, annak okairól, miközben az előadók a kivezető útra is rámutattak.
Országos fajtabemutató Martonvásáron
- A hagyományos martonvásári kalászosgabona-bemutatókra idén június 9-10-én került sor, mégpedig az elmúlt hetek kiszámíthatatlan időjárását figyelembe véve ideális körülmények között. Nem lehetett panasz a résztvevők számával kapcsolatban sem, az érdeklődők ugyanis mindkét nap során megtöltötték a Brunszvik-kastély parkjának gyönyörű szigetén kialakított előadóteret.
Képlékeny helyzetben a búzatermesztés
- Hazánk változó klimatikus és gazdasági környezetében a 21. század növénytermesztésének legnagyobb kihívását a hozamok és a beltartalmi minőség stabilizálása jelenti. A hosszú távú meteorológiai előrejelzések szerint Magyarország legfontosabb szántóföldi területein ugyanúgy kell számolnunk a hosszabb-rövidebb ideig tartó, esetenként súlyos vízhiány stresszhatásaival, mint a tél végi időszakok belvizeivel vagy az aratást közvetlenül megelőző időszak bőséges csapadékával.
A SAATEN-UNION őszi búzája, a MULAN Európa vezető búzafajtája
- A SAATEN-UNION új fejlesztésű adatbázisrendszerének működésbe állításával valamennyi kalászos faj esetében nyomon követhetővé vált az egyes fajták területi részarányának fejlődése. A SU-SCALA adatbázis az EU-27-ek 2.087 fajtájának több mint 840.000 ha szaporítóterületéről nyújt átfogó információt.
Güttler - gazdaságos tarlóhántási technológia
- A betakarítás és a tarlóhántás idején újra előtérbe kerülnek a tárcsásboronák.
A Bayer és a csávázás
- A csávázószerek kutatásában a Bayer közel 100 éves múltra tekint vissza. A modern csávázószerek az 1970-es évek végén jelentek meg. A Baytan márkanév méltán számít a fejlődésük mérföldkövének: nemcsak a hatóanyaga, de a formuláció is újszerű volt.
Kopogtatnak az EU ajtaján a genetikailag módosított (GM) növények
- Németország hét tartományában az Európai Unióban betiltott, genetikailag módosított kukoricát vetettek el - jelent meg a hazai sajtóban a hír. A közlemény szerint nem világos, hogy miként történt a hiba, de a tévedés miatt a termelőknek jelentős összeget kell majd a mintegy 2000 ha-nyi kukorica megsemmisítéséért fizetniük.
BASF-rendezvény az ország három helyszínén
- Három helyszínen várták a BASF szakemberei hagyományos szántóföldi bemutatójukra a termelőket, agrárszakembereket. Szerkesztőségünk az elmúlt időszak időjárási eseményeit figyelembe véve talán a legszerencsésebb helyszínen, Szarvason tekintette meg a rendezvényt.
DuPont Juniális - nyolcadszor
- Az idén immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a DuPont Juniálist, második alkalommal a Pioneer Hi-Bred közreműködésével. A hagyományokhoz híven ezúttal is több helyszínen - Chernelházadamonya, Dalmand, Jánoshalma, Kétsoprony, Debrecen-Látókép - várták a szakmai bemutatóval egybekötött programsorozatra a gazdálkodókat. Idén a szántóföldi növényvédelmi kísérletek mellett Pioneer repce-, napraforgó- és kukorica-fajtabemutatót is megtekinthettek a résztvevők.
Bayer légyott Hajdúszoboszlón
- A Bayer CropScience több állomásos, országos bemutatókörútjának talán a legmostohább időjárási körülmények között, Hajdúszoboszlón sorra kerülő eseményén vettünk részt lapunk képviseletében. Szerencsére az érdeklődők nem ijedtek meg az esőtől és a bemutató parcellákat övező sártól, így gyakorlatilag várakozás feletti látogatói létszámmal zajlott a rendezvény.
Elmélet után következzék a gyakorlat!
- A Syngenta Magyarország Kft. május végén Enyingen, június elején pedig Hajdúböszörményben tartotta immár hagyományosnak számító szántóföldi bemutatóját, a Szer-Show-t, ahol a cég által kifejlesztett legújabb növényvédő szereket és azok gyakorlatba átültetett alkalmazhatóságát mutatták be a partnereknek, termelőknek.
Az államilag elismert és EU-listás őszikáposztarepce-fajtakísérletek
- Az őszi káposztarepce betakarított területe 261 575 ha-t tett ki a 2008-2009-es tenyészidőszakban, amely 4,21%-kal több, mint az előző évben. Az országos termésátlag 2,140 t/ha volt, amely kisebb a korábbi évi eredménynél.
Közvetlen értékesítés - jobb lehetőségek a kistermelők számára
- Tavaly több elemzésünk is megjelent a MezőHír oldalain a közvetlen értékesítés lehetőségeiről. Bemutattunk néhány működő hazai és külföldi kezdeményezést, valamint körképben ismertettük a várható változásokat és kilátásokat. Most újra visszatérünk a témára, hiszen 2010. május 15-étől hatályba lépett az új kistermelői rendelet.
Lakcímke a csökkenő energiafelhasználásért
- Az épületek energiahatékonyságáról szóló, nemrégiben elfogadott uniós jogszabály értelmében a 2020 után épülő új házak csak kevés energiát fogyaszthatnak, a meglévő épületeket pedig lehetőség szerint fel kell újítani.
|
Ajánlott cikkek:
|
|
|