A lúd takarmányozása

Mint ismeretes, az állatok a takarmány mennyiségére és minőségére is igen érzékenyen reagálnak. A takarmányozás hiányossága, vagy hibája számos betegség okozója lehet. A betegségek az állatok elhullásához is vezethetnek, de ennél esetenként nagyobb veszteséget okozhat a termeléscsökkenés, és a termékminőség romlása.

A megfelelő hatékonyságú termelés és a veszteségek megelőzésének lényeges feltétele az, hogy a takarmány energiatartalma fedezze az állatok szükségleteit, illetve hogy megfelelő legyen annak fehérje-energia aránya. A vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek szempontjából ugyanilyen lényeges az optimális összetétel. Nagyon fontos, hogy a takarmány mentes legyen a toxikus anyagtól.

A lúd emésztőrendszere lényegesen eltér a többi baromfifajétól. A lúdnál a begy nem különül el más szervektől, ennél a fajnál a nyelőcső alsó része a mellkas bejárata előtt orsószerűen kitágul. Szintén a lúd sajátossága az, hogy naponta akár 1--2 kg zöldtakarmányt is képes felvenni. Így a ludak külterjes tartás esetén tápanyag-szükségletük egy részét maguk szerzik meg. Mindez természetesen nem elégíti ki a modern, intenzív fajták, genotípusok szükségleteit.

A fenti tényeket figyelembe véve, a lúd tartása esetén alapvető fontosságú kérdés az állat szakszerű takarmányozása. Ehhez figyelembe kell venni a tenyésztés célját, az egyedek korát és fiziológiai állapotát (pl. tojástermelés közben, illetve a két ciklus között a törzsludak más takarmányozást igényelnek).

A lúdtartásban a következő hasznosítási irányokat különböztetjük meg: tenyészlúd- (törzslúd-) nevelés és tartás, pecsenyeliba-nevelés, húslibanevelés valamint májalapanyag-nevelés és májra való hízlalás.

A naposlibák nevelése

A naposlibák takarmányozása nevelésük első 3-5 hetében egységes, függetlenül attól, hogy később tenyészállatként, illetve pecsenye-, hús-, vagy májlibaként kerülnek értékesítésre.

A libák napos koruktól 3 hetes korukig lúdindító abrakkeveréket kapnak, amely az állatok számára szükséges összes táplálóanyagot tartalmazza. A lúdindítótáp alaptakarmányaként javasolható a kukorica, búza, árpa, extrahált szójadara, halliszt, extrahált napraforgódara, lucernaliszt. Nagy figyelmet kell fordítani a szükséges ásványi anyagok és aminosavak szintjére is. A vitaminellátás érdekében keverjünk a tápba vitaminpremixet, vagy az ivóvízbe vitaminkészítményeket. A tápot az első napokban (az evéshez szoktatás idején) dercés formában, ezt követően pedig 2,5 mm-es granulátum formájában adjuk. Egy hetes koruktól kezdve „ad libitum”, tetszés szerint kaphatnak zöldtakarmányt, vagy, ha az nem áll rendelkezésre, akkor lucernaszénát. Egy hetes kortól külön kis vályúban legyen a libák előtt takarmánymész, valamint köles-borsószem nagyságú kavics. A kavics a lúd egész élete során, a zúzógyomor működéséhez szükséges.

Három hetes korban minden hasznosítási irány esetén át kell állni a lúdnevelőtápra. A takarmányváltást (a későbbiekben is) egy hetes, de legalább 3-4 napos átmenettel kell végrehajtani. Az átmeneti idő alatt fokozatosan csökkenteni kell a régi takarmány mennyiségét, és ennek arányában kell növelni az új takarmány adagját. Így az állatok emésztési zavar nélkül szoknak hozzá az új takarmányhoz.

A tenyészludak (törzsludak) takarmányozása

A törzslúd takarmányozása a törzsutánpótlásra szánt, vagy törzsállománynak kijelölt naposlibák felnevelésével kezdődik. Három hetes kortól a tenyésztésre szánt növendékek takarmányozása eltér a többi nevelési módszertől. Az említett időszaktól a tenyésztésre szánt növendékek libanevelő abraktakarmányt kapnak. Az abraktakarmányt 35 napos korig tetszés szerinti mennyiségben, a 36. napos kortól kezdve pedig napi 230 g adagban maximálva kapják a libák. Különböző állatfajokkal, köztük libával végzett kísérletek eredményei azt mutatják, hogy a továbbtenyésztésre szánt növendékállatok felneveléséhez előnyös a mérsékeltebb takarmányozás. Erre azért van szükség, mert a nagy tojástermeléssel együtt járó megnövekedett ásványianyag-forgalmat csak a szilárd csontozatú, jó szervezeti szilárdságú egyedek képesek problémamentesen átvészelni.

A nevelés szempontjából fontos, hogy a 6. héttől kezdve a libák legalább 500 g zöldtakarmányt fogyasszanak, egyedenként és naponként. Tíz hetes kor után a libák takarmánya -- legelő igénybevétele, vagy vágott zöld etetése mellett, ezek minőségétől függően -- 200-230 g gazdasági abrak (búza, rozs, zab, kukorica), a törzsesítés befejezéséig. A gazdasági abrak helyett úgynevezett lúd-létfenntartó tápot is adhatunk az állatoknak.

A tenyésznövendék libákat a törzsesítésig általában háromszor tépik meg, először 9-10 hetes korukban, majd azt követően 6 hetenként. Az állatokat a tépés előtt egy héttel bővebben kell takarmányozni, egészen a tépés követő második hét végéig. A lúdtépéssel kapcsolatban az egyik követelmény az, hogy a tépés előtt egy héttel -- ahol megfelelő legelőfű vagy adagolt zöldtakarmány 0,5--1,0 kg fű/lúd/nap nem áll rendelkezésre -- legalább 11% nyersfehérje tartalmú takarmányt „ad libitum” etessünk; ezt a tépés után 2 hétig folytatni kell. A tenyésznövendék-állományok a tenyészludakkal azonos ideig, magasabb, 13--14% nyersfehérje tartalmú takarmányt kapnak. Ezeknek a takarmányoknak megfelelő mennyiségben kell tartalmazniuk a tollnövekedés szempontjából élettanilag fontos aminosavakat (elsősorban a metionint és a cisztint).

A törzsludaknak szánt növendékek december elejéig -- a tépési időszak kivételével -- a rendelkezésre álló legelő, illetve vágott zöld minőségétől függően naponta és egyedenként 200-230 g gazdasági abrakot, vagy lúdlétfenntartó tápot kapnak. Ezután fokozatosan megkezdjük az áttérést a lúdtojótáp etetésére, úgy, hogy december közepére már „ad libitum” fogyaszthassák. Kifejezetten nagytestű genotípusok esetén a tojótápot korlátozottan kell etetni mindaddig, amíg a tojástermelés eléri a 10%-ot, erre az ilyen genotípusok forgalmazói általában felhívják a figyelmet. Az „ad libitum” tojótápetetés a tojástermelés befejezéséig (május vége-június eleje) tart.

Amikor -- például télen -- nincs lehetőség a ludak legelőre való hajtására, akkor, mivel a lúd rostigényes állat, gondoskodni kell a megfelelő rostellátásáról. A rosthiány következtében ugyanis különböző gyomor- és bélgyulladásos megbetegedései alakulhatnak ki. Legelő hiányában vágott zöldtakarmánnyal, illetve jó minőségű, penészmentes szénával, esetleg szalmabálával elégíthető ki a rostigény. A zöldet vagy szénát célszerű juhok számára készített etetőrácsokba helyezni.

A tojástermelési ciklusban nagyon fontos a megfelelő kalcium-ellátás. A tojóludak zavartalan kalcium-ellátása érdekében külön kis vályúkban mindig legyen a libák előtt takarmánymész. A takarmánymész lehetővé teszi, hogy a tojók biológiai igényeik szerint fedezhessék szükségletüket. Az emésztés könnyítése céljából gondoskodni kell köles és borsószem nagyságú kavicsról is.

A tojástermelésen kívüli időszakban a takarmányozást célszerű korlátozni. Ilyenkor a ludakat csupán létfenntartó táppal etessük. Így, egyik oldalról jelentős mértékben csökkentjük a takarmányozási költségeket, másfelől megelőzzük a fölösleges elhízást. Ebben az időszakban célszerű a libákat legelőn tartani, és csak olyan mértékben kell számukra abrak-kiegészítést biztosítani, amennyire ezt a tépések gyakorisága indokolja. A tépések idején a tenyésznövendék-nevelésnél leírt takarmányozásra van szükség.

A ludakat sok helyen úgy készítik elő a második tojástermelési ciklusra, hogy a tojók 40 napig, a gunarak pedig 20 napig sötéttermekbe kerülnek. A felvehető táp mennyiségét és minőségét e módszer használata esetén is korlátozni kell. Ilyenkor létfenntartó tápból ludanként 18 dkg-ot adjunk az állatok.

Az újabb tojástermelési időszakra a ludakat a napi takarmányadag fokozatos növelésével, de még inkább a takarmány minőségének javításával kell előkészíteni, a tojótápra való átállással, az első termelési idényre való felkészítéshez hasonlóan.

Húslibák takarmányozása

A húsliba nevelése 16-31 hétig tart. A módszer nagy mennyiségű zöld fogyasztására épül. A libák hízlalására kukoricát, búzát és zabot lehet használni. A kizárólag zabbal való hízlalás végeredménye egy speciális termék lesz. Ebben a hízlalási formában az állatokat legalább egyszer meg kell tépni. A tépés után az állatok 3-4 hét múlva kerülhetnek „hízóba”, és 2-3 heti hízlalás után vágóállatként értékesíthetők. „Hízóba állításig” a húslibák takarmányozása megegyezik a tenyészliba nevelésével.

Magyarországon a kukoricával történő hízlalás a legelterjedtebb módszer. Mivel az állatok a legelőről kerülnek hízlalásra, a zöldtakarmányról a szemes kukoricára fokozatosan térjünk át. A hízlalás első hetében a szemes kukorica mellett adott zöldtakarmány, takarmányrépa, sárgarépa adagja állatonként és naponta ne haladja meg a 200 g-ot. A szemes kukoricát az állatok korlátlanul kapják. A második héttől kezdve a zöldetetés megszűnik, a libák csak szemes kukoricát kapnak, „ad libitum”-módon. Kukoricából átlagosan napi 250 g igénnyel számolhatunk. A hízóba állított ludak 3 hetes hízlalási időszak alatt 0,7-1,0 kg közötti súlygyarapodást érnek el. A zabbal, illetve „zabosliba-táppal” való hízlalás esetén is hasonlóan kell eljárni.

Pecsenyeludak takarmányozása

A pecsenyeludak hízlalásakor a tenyésztő az állat fiatalkori nagy növekedési erélyét használja ki. Ebben a nevelési formában az 5. héttől több energia bevitelére van szükség, mint a többi nevelési formában. A pecsenyeliba nevelésekor 10 hét alatt 4,4 kg-os tömeg eléréséhez 3,0 kg takarmány szükséges, élő testtömeg kg-onként, amit nem gazdaságos kizárólag tápokkal biztosítani. A költségeket zöldtakarmány etetésével lehet csökkenteni. Ezzel a módszerrel azonban 1-2 héttel a vágási időpont is eltolódhat. A naponként bevitt zöldadag-mennyiség pedig egyébként sem haladhatja meg a (nevelő-) tápfogyasztás felét.

Májlibák takarmányozása

Májtermelésre csak életerős, jó kondícióban lévő ludak alkalmasak. Azt is régóta tudjuk, hogy a ludakat a töméses hízlalásra elő kell készíteni. Ehhez nagy tömegű zöld fogyasztására kell a növendéklibákat szoktatni, mert csak ezek képesek a nagy mennyiségű kukorica felvételére és feldolgozására. Ha a ludakat 8-9 hetes korban állítjuk tömésre, akkor a nevelés során intenzíven kell takarmányozni őket ahhoz, hogy a 4-4,5 kg-os átlagtömeget elérjék.

Szintén nagy gondot kell fordítani a máj fehérjetartalmának növelésére. Ebből a szempontból fontos, hogy az állatok a nevelésük során legalább 13% emészthető nyersfehérjét tartalmazó tápot kapjanak.

Az idősebb ludakat is fel kell készíteni a tömésre. Az előkészítés időszaka általában 1-2 hét. Minél rosszabb kondícióban vannak az állatok, annál hosszabb ideig tart az előkészítés. Az előkészítési időszakban nagy szerepe van a nyelőcsövet tágító tömegtakarmányoknak. Ehhez a reszelt tök vagy répa, esetleg hullott gyümölcs, szecskázott zöldtakarmány jöhet szóba, amelyet az abrakkal össze lehet keverni, az étvágy fokozására. Az előkészítési időszakban korlátozni kell az állatok mozgási lehetőségét.

A legjobb tömőanyag a kukorica. Megfigyelések szerint a különböző kukoricafajták között, májtermelés szempontjából, vannak különbségek, sőt, a növény termőtalajának minősége is befolyásolja a kukorica minőségét, ez pedig a májtermelés eredményességét. A kukorica önmagában etetve a lúd számára ízetlen, ezért a takarmányhoz a felhasználás előtt 1% konyhasót kell egyenletesen hozzákeverni. A konyhasó, amellett, hogy ízesíti a takarmányt, elősegíti az emésztést, élénkíti az anyagcsere-folyamatokat, szabályozza a szervezet vízforgalmát. A túladagolt konyhasó azonban az állat szervezetét megterheli, mérgezést okozhat, sőt elhulláshoz vezethet. A kukorica sikamlóssá tételére, a nyelőcsőbe juttatás megkönnyítésére a tömésre felhasznált kukoricához 0,5-1% növényi olajat vagy állati zsiradékot kell kevernünk. A májnagyság és a májminőség (konzisztencia) tekintetében jelentősen javulnak a tenyésztési eredmények akkor, ha a tömési időszakban a kukoricával történő takarmányozást borsóval, tejporral, szójaliszttel is kiegészítjük.

dr. Janbaz Janan

---