68
2002. FEBRUÁR
A fej arányos, a nyak viszonylag hosszú
és keskeny, a nyakon a bőrlebernyeg
fejlett. A mar éles, a hát közepesen
hoszszú, a far keskeny, a konc nyurga.
A test első része jobban fejlett, mint a
hátsó. A fajta későn érő. Az üszőket há-
rom-, vagy négyévesen veszik tenyész-
tésbe. A hágatási idény főleg tavaszra
korlátozódik. A 68 hónapos borjakat
ősszel választják le.
A fajtán belül korábban négy típust
különböztettek meg: a primitív kistestű,
a finom tejelő, az uradalmi (napjainkban
ez terjed leginkább, mint koránérő hús-
termelő) és a nagytestű igás típust. Ezek-
nek a fenntartása a genetikai sokféleség-
gel együtt továbbra is kiemelt
tenyészcél.
A fajta jelenleg a közvetlen termelés-
ben mint húsmarha hasznosítható tisz-
tavérben, illetve intenzív végtermék-elő-
állító fajtákkal (pl. charolais) való keresz-
tezésben , minél jellegzetesebb és ipari-
lag jobban feldolgozott, valamint cso-
magolt húskészítmények termelése és
kivitele érdekében. Miután az állomány
természetes környezetben él és fejlődik,
vegyszermentes- és biotermékekkel le-
het a fajtának további előnyt szerezni.
A magyar mangalica sertés a kor
megváltozott követelményeinek megfe-
lelve alakult ki a helyi főleg szalontai
fajtákból, a sumadia fajta felhasználá-
sával. Az új fajta leghíresebb tenyész-
körzete József nádor kisjenei tenyészete
volt, Arad vármegyében. A főherceg 10
kocát és két kant magába foglaló apró
törzset kapott ajándékba Milos szerb fe-
jedelem topcsideri állományából, 1833-
ban. A kisjenei keresztezett szaporulat
továbbtenyésztve nagy mértékben já-
rult a mangalica zsírsertés kialakításá-
hoz.
A 1819. századig az országnak
nagyjából tájegységenként megvolt a
maga primitív sertése: a Dunántúlon a
bakonyi és siska, az Alföld lápos vidéke-
in a nádi, az Alföld keleti részén a na-
gyobb, vörös szalontai, míg a Kárpátok-
ban a vaddisznóhoz legközelebb álló
hegyi tüskés sertés.
Ezek a korai fajták lassú növekedésű,
kevés húst és szalonnát adó félvad kö-
rülmények között tartott állatok voltak.
Ez utóbbi következtében viszont rop-
pant edzettnek és ellenállónak is bizo-
nyultak. A teljesen külterjes kondák
egész évben a legelőket, ligeteket, ná-
dast valamint, legfőképp ősszel, az er-
dőket járták. A makkoltatással annyi
táplálékot vettek magukhoz, hogy két-
éves korukban elérték a vágósúlyukat.
A kukoricatermesztés elterjedésével
a legelőket feltörték, az erdőket kiirtot-
ták. A folyamszabályozással további
mocsaras területeket alakítottak szántó-
földdé. A helyükön megtermelt gabona
megteremtette az abrakon való hízlalást
és közvetve a belterjes tartás lehetősé-
gét. A megváltozott körülmények ered-
ményeként a primitív fajtákat a zsírser-
tés váltotta fel.
Az ország kukoricatermesztő terüle-
tein a mangalica már az 1800 évek kö-
zepétől kizárólagosságot élvezett. A
meghízlalt állatokat kezdetben lábon
hajtották, például a bécsi és prágai vásá-
rokba. Ennek a jövedelmező kiviteli for-
mának az 1895-ös sertéspestis, a német
piacok elzárkózása, legvégül a trianoni
békekötés vetett véget. A hízlalás elein-
te zömében másfél éves, külterjesen tar-
tott süldők szemes eledelre szoktatásával
kezdődött. A féléves hízlalást követően
az állatok jó 200 kg-os súlyt értek el. A
vágott test fehéráru-aránya 6070%.
A szállítás korszerűsödésével meg-
változotak a hízlalás körülményei; meg-
épültek az óriási méretű ipari hízlaldák,
például Győrött, Kőbányán és Nagyté-
tényben. Ettől kezdve a hízlalás idősza-
ka lerövidült, és a hízóalapanyagot is fi-
atalabban lehetett hízlalásba fogni.
A 20. század fordulójától kezdődően
a mangalicákat is különböző kereszte-
zésekbe fogták fekete (cornwall) és tar-
ka (berkshire, poland china), húsjellegű
világfajtákkal. Érdekes, de bevált vég-
termék került ki a mangalica és az an-
gol, szintén ,,gyapjas" lincolnshire páro-
sításból.
1927-ben alakult meg a Mangalica-
tenyésztők Országos Egyesülete, ami az
1940-es évek végéig szakszerűen neme-
sítette a törzskönyvezett állományt. Az
egyesületek megszüntetése és a hússer-
tések térhódítása csaknem teljesen elso-
dorta a mangalicát is. Az állam a man-
galicát 1973-ban a szürke marhával
együtt védetté nyilvánította, és azóta
támogatás mellett, génrezerv állomá-
nyokban folyik a tenyésztése.
A mangalica sertésnek három szín-
változatát tartjuk nyilván: a szőkét, a vö-
röset és a fecskehasút. Korábbi feljegyzé-
sek alapján létezett még teljesen fekete és
ordas (vadas) színváltozat is.
Hagyományosan a szőke mangalica
az ,,igazi". Ez közepes testméretű, erős
csontozatú. Színe különböző árnyala-
tokban fordul elő. A bőr és csülök erő-
sen festenyzett. A szőrzet tömött, hosz-
szú, télen gyaluforgácsszerűen göndö-
rödő, ezért a fajtát ,,gyapjas" disznónak
is hívják. A fej megnyúlt, közepes hosz-
szúságú, enyhén tört orrháttal. A fülek
nagyok és előreállóak. A hátvonal fiata-
labb korban enyhén ívelt, a far és ágyék
rövid. A mangalica fajtabélyege a fülek
mögötti világosabb terület, az úgyneve-
zett Wellmann-folt. A fajta közepesen
szapora, az alomszám 57 malac körül
alakul. A malacok csíkos háttal jönnek
a világra. A tenyészérettséget egy és
egynegyed évesen érik el, súlyuk ekkor-
ra 70100 kg. A vörös mangalica válto-
zat a szalontai keresztezésével kapta szí-
nét, a fecskehasú változat pedig a
szerémségi sertés felhasználásával.
Az országos génmegőrzési program
feladata a mangalica változatok tiszta-
vérben való megőrzése. E mellett, a faj-
ta értékes tulajdonságait kihasználva,
főleg végtermék-előállító keresztezések-
ben kell a különleges, márkázott kész-
árukat (sonka, szalámi) megtermelni, és
azokkal piacra kerülni.
dr. Gáspárdy András
A magyar szürke...
á l l a t t e n y é s z t é s
folytatás a 66. oldalról
